REGISZTRÁCIÓ

A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ÉRTÉKESÍTÉSI
IGAZGATÓSÁGA ÉS A MAGYAR TURISZTIKAI SZÖVETSÉG
ALAPÍTVÁNY KÖZÖSEN SZERVEZETT
KÜLPIACI NAP SZAKMAI RENDEZVÉNYÉRE

A Külpiaci Nap rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött. Csak az előzetesen leadott és elfogadott regisztrációval rendelkező érdeklődőknek tudunk a rendezvényen helyet biztosítani. A regisztráció elfogadásáról minden esetben visszaigazolást küldünk a jelentkezés során megadott e-mail címre.

Az eseményre kizárólag beutaztató irodák, szállodák, rendezvényhelyszínek, nemzetközi piacon is érdekelt programgazdák és szolgáltatók, nemzetközi kongresszusszervezők, beutaztató rendezvényszervezők és beutaztatással foglalkozó start-up cégek munkatársainak regisztrációját várjuk. A turizmus egyéb területein dolgozó szakemberek számára ezúttal nem tud regisztrációt biztosítani a szervező.

A sikeresen regisztráltak szabadon részt vehetnek a délelőtti prezentáción és az Értékesítési Igazgatóság nemzetközi piacszakértőivel való szabad workshopokon. A skandináv workshopon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amely az Értékesítési Igazgatóságon keresztül közvetlenül történik meg.

A Külpiaci Napra 100 vendégregisztrációt tud fogadni a rendszer. A szervezők számítanak a regisztrált vendégek részvételére. A Magyar Turisztikai Ügynökség kéri, hogy a sikeresen regisztrált vendégek valóban személyesen vegyenek részt a szakmai Külpiaci Nap eseményein, mivel távolmaradásuk más szakmai partnertől veszi el a helyet, aki szintén jelentkezett volna erre a rendezvényre. Tájékoztatjuk, hogy a Külpiaci Napra kizárólag a turisztikai szakma fent említett képviselőit várjuk, ezért a sajtó számára ezúttal nem tudunk regisztrációs lehetőséget biztosítani.

Kapcsolat: kulpiacinap@turizmus.com

Kapcsolat

Amennyiben kérdése lenne, vagy segítségre szorul a regisztrációval kapcsolatban, akkor írjon a kulpiacinap@turizmus.com email címünkre.